Hangképzés – Nagy Linda

NAGY LINDA – ÉNEKTANÁR

Zenei közegben nőttem fel, a zene szeretete és a zenei készségek alapvetők voltak a családban. 18 évesen ismertem fel, hogy nekem ez az igazi életutam és ekkor kezdtem el igazán művészi és tanári szinten a zenével és az éneklés technikájával foglalkozni. A gimnáziumi érettségi után végeztem el a Zeneművészeti Szakközépiskolát, majd a miskolci Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát magánének tanár – ének kamaraművész szakon. Széles körű szakmai tapasztalattal rendelkezem ének-pedagógia, hangképzés, színpadi gyakorlat illetve kórus-kamarazene területeken. Előadóművészként is próbára tettem magam, gyakorló énekes vagyok. Az éneklés, a zene és a tánc számos területére van rálátásom, akár előadóművészi, akár tanítási kérdés legyen. Tanítványaim közül többen jelenleg is a helyi musical előadások valamint az Operaház állandó tagjai. Szeretek tanítani, s hiszem, hogy az emberekkel meg kell ismertetni a zene szépségét és erejét, a tehetségeket pedig gondozni kell. Szeretettel várok minden énekelni vágyót!   Üdvözlettel: Nagy Linda – énektanár

Mobil: 06 30 834 7443, 06 30 498 5236

Levél: dalnokmester@gmail.com

 

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial