Bemutatkozás

Kedves látogató! Énekelni szeretnél tanulni? Vagy úgy gondolod itt az ideje, hogy megtanulj valamilyen hangszeren játszani? A zene.suli.hu oldalon megtalálod mindazt, amire ez esetben szükséged lehet. Intézményünkben számos zeneiskola, oktató közösség, hangszeres és magán énektanár oktat egymástól teljesen függetlenül, saját módszerek és tematika mentén, így nagy valószínűséggel megtalálod, aki belőled is kihozza a legtöbbet. Tevékenységüket célirányos szolgáltatásaink sokasága egészíti ki. Emellett kiváló közösségi életre nyílik lehetőségetek, amelynek az alapját elsősorban a sok-sok iskola megannyi diákját összekovácsoló közös helyszín és az itt történő együtt zenélés teremti meg. Ez több formában is megvalósul. Az egyik a zenekari gyakorlatok, a másik pedig az ezekre épülő növendékkoncertek. Végül a pihenő időszakban, nyáron ezek táborokban csúcsosodnak ki, ahol szintén az együtt zenélésé a főszerep. Szakmai kurzusokon vehettek részt és komoly szakmai tapasztalattal rendelkező hangmérnök vezette hangstúdióban lehetőségetek van profi hangfelvétel készítésére is. És mindezt egy helyen találjátok meg. Nem hangzik rosszul, ugye? Barátságok születnek,  zenésztársak találnak egymásra nálunk, így az itt létetek nem korlátozódik csupán a heti kötelező óra anyagának a megtanulására. Bármikor jelentkezhettek, nincs kötött tanév, tanrend. Magánoktatás keretében tanulhattok, személyre szabott tematika szerint, egész évben. Kiválóan felszerelt és célirányosan kialakított oktató termeket és közösségi helyiségeket biztosítunk mindezekhez. Ha kedvet kaptál, ne habozz kapcsolatba lépni velünk. Segítünk megtenni az első lépést, hogy csatlakozz közösségünkhöz és megvalósítsd álmaid, vagy csak egyszerűen jól érezd magad és tartalmasan töltsd el a szabad idődet.

Intézményünk  jellemzői vázlatpontokban:

  • egyetlen központi helyszín és eszközpark (Budapest belvárosában)
  • több zeneiskola, sok tanár,  sok-sok diák (inspiratív zenei közeg)
  • központi erőforrás-szervezés és elosztás (termek, eszközök)
  • központi online foglalási,  óraszervezési és bérlet rendszer a zökkenőmentes működés érdekében
  • kaputelefonos és ellenőrzött chipkártyás központi beléptetőrendszer
  • igényes környezet, járulékos szolgáltatások (recepció, büfé, wifi…)
  • sok-sok extra szolgáltatás (profi hangstúdió, zenekari gyakorlatok, koncertek, kurzusok, táborok…)

Célunk kettős, egyrészről a tanárok, iskolák tevékenységének támogatása, kiegészítése oly módon, hogy ők maximálisan fő tevékenységükre, az oktatásra koncentrálhassanak, így szolgáltatásuk magas színvonalú, mindamellett teljes körű maradhat. Másrészről a zenét tanulni vágyóknak kívánunk egy olyan helyszínt, illetve felületet biztosítani, ahol megtalálhatják a számukra legmegfelelőbb iskolát, tanárt és ami talán a legfontosabb, zenésztársakat.

Jelenleg majdnem 20 iskola és magántanár közel 200 diákja látogat minket hétről hétre. Megtalálható a klasszikus és könnyűzenei hangképzés, énekoktatás, illetve hangszeres oktatás is. Ez utóbbi jelenleg a könnyűzenei és jazz műfajok keretein belül marad. Ha szeretnél csatlakozni, várjuk megtisztelő érdeklődésedet mind tanárként, mind diákként 🙂

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial